***Firka Irományok*** ~Novella~» Fekete Rózsa

Fekete Rózsa

Lassan sétáltunk az állomás felé. Mindketten szerettük volna, ha sosem érünk oda de oda fogunk érni, hamarosan. Kora ősz van.A levelek
lassan mind lehullanak. Én figyelem a levelek hullását, ezzel is elterelve a gondolataimat. Aztán odaérünk az állomásra.
A vonat, amivel ő megy, hamarosan indul. Már fél éve ismerem őt.Mindennap tudtunk találkozni, mert nem laktunk messze egymástól.
Egyik nap tudta meg, hogy az anyja rákos lett, ezért most hazautazik hozzá. Még egyszer utoljára belenéztem ragyogó, sötét szemeibe.
Mielőtt még felszállt volna a vonatra, a kezembe adott egy rózsát.Nem tudom,mikor vette elő,de ez nem is számított annyira ebben a pillanatban.
- Őrízd meg, míg nem találkozunk újra - mondta,majd felszállt a vonatra. Néztem, ahogy a vonat elindul, majd végleg eltűnik.
Bár távol voltunk egymástól, mindennap küldött nekem levelet,volt,hogy egy nap két levelet is kaptam tőle. Aztán elkövetkezett az az időszak, mikor nem kaptam tőle több levelet.
Ekkor kétségbe estem, s mindig új levelet írtam neki,de egyikre sem kaptam választ. Azt gondoltam, talán történt vele valami, vagy valami ennél is rosszabb, de nem erről volt szó ez mindennél rosszabb volt.

***

Az ősznek hamarosan vége. Már csaknem az összes levél lehullott. Elkezdődött a tél.
A hó elkezdett lassan hullani, s az idő még hűvösebb volt. Egy ilyen napon kaptam tőle hosszú idő után egy levelet. Boldogan s egyszerre izgatottan kezdtem olvasni a sorokat.
Választ kaptam arra, hogy miért nem írt olyan hosszú időn át nekem egyetlen levelet sem. Mindennap kimentem az állomásra. Nem mondta, hogy mikor fog tudni hazajönni, ezért én mindennap vártam őt. Miközben én itt aggódtam érte, addig ő ott megismerkedett valaki mással.

"Valaki talán még levelet sem írna, hanem egyszerűen csak elfelejtene, de én úgy gondolom, ennyit mindenki megérdemel, mégha ez fájdalmas is. Nagyon szép időszak az életemben, amit együtt töltöttünk. Nem fogom előtted titkolni,
nem lenne szép, ezért inkább elmondom, megismerkedtem egy lánnyal, s ezzel már elmondtam mindent. Ne legyél szomorú, jobb, hogy ez így történt.
Eltelik néhány nap, s már nem is fog fájni, s néhány hét múlva már emlékezni sem fogsz rám. Mégegyszer, ne legyél szomorú, s felejts el, így lesz a legkönnyebb"

Elmondani sem tudom, hányszor olvastam el újra s újra. Megint kinnt ültem az állomáson. A levél a kezemben volt. A fehér lapot fekete foltok tarkították, mely az én szomorú, fekete könnycsepjeim voltak, megfestve a szemhéjfestéktől. A csalódottság miatt érzett fájdalom majd' szétfeszített belülről. Több időt töltöttem az állomáson, mint szoktam.
Már kezdett sötétedni, s egyre hidegebb lett. A hideg átjárta mindenemet, de nem érdekelt semmi, az sem, ha megfagyok. Aztán mégis felálltam, s lassan hazaindultam.
Közben figyeltem a hópelyhek hullását, ezzel is elterelve a gondolataimat...

***

Már szinte semmi közünk nem volt egymáshoz, de úgy érzem, tartozom neki még valamivel. A rózsa, amit még tőle kaptam, már elhervadt. Szirmai fakók.
Ez a rózsa tökéletesen szimbolizálja az érzéseimet iránta. Úgyanúgy kimentem az állomásra, mint mindig, egy fekete rózsával a kezemben, bár nem számítottam rá, hogy visszajönne még valamiért. Aztán megérkezett a vonat, s megpillantottam őt, egy másik lánnyal az oldalán. Elszorult a torkom, de összeszedtem magam. A fekete rózsával a kezemben odaléptem elé.
Nem foglalkoztam a másik lánnyal. Belenéztem a szemébe, de már nem láttam a ragyógását, csak az idegen sötétséget. Már semi érzelmet nem látttam benne,s igazából már nem is láttam olyan szépnek. Odaadtam neki a rózsát, s hátat fordítottam neki. Ezek után már azt csinál, amit akar, s igaza volt, már nem fáj.
Úgy érzem, mintha azzal a fekete rózsával az összes fájdalmamat is odaadtam volna neki.

By: Bodnár Szonja